Először is a definíciót szeretném tisztázni.
A triatlonban kezdő úszónak tartom azokat, akik egy úszásnemben (egyszerűbben fogalmazva a legkönnyebben) pl.: mellben vízbiztosnak érzik magunkat, és ebben minimum 50méter le tudnak úszni megállás nélkül.

Haladó úszó az, aki már minimum két úszásnem alap-technikáit elsajátította, (jelesül mell és gyors) és ezekben biztonságosan meg tud tenni akár pár ezer métert is.

A következő sorok inkább ezen második kategóriának szólnak tehát.

A haladó úszóknál a helyes technika bevésése, gyakorlása és a megerősítése a cél. Az én úszóimnál mindenképpen a gyorsot erőltetem, mivel a mell egy olyan összetettebb úszásnem, amiben sokkal több alsótesti izom kapcsolódik be a mozgásba ezáltal jobban fárasztva ezt a részt. Ennek árát a bringázáson és a futáson fizeti meg az illető. Ezért aki teljesítmény-orientáltan tekint a választott sportágára célja kell, hogy legyen egy hatékonyabb, gyorsabb, energiatakarékosabb úszásnem megtanulása és folyamatos fejlesztése. Ez esetünkben a hosszútávú gyorsúszás.
Hogy miért hosszútávú? Mivel egy olyan technika elérése a cél, amivel a lehető legtöbb erőt spóroljuk meg és a körülményekhez képest még gyorsan is haladunk.

Persze könnyű ezt így leírni, ez hónapok, sőt évek munkája, főleg egy felnőtt korú sportolónál. Sajnos vagy sem, az úszás az egyik olyan sportág, amit nem lehet (és kell) elég korán kezdeni. A vízérzés már gyermek korban kialakul, és ekkor a legfogékonyabb rá az ember, ami a korral egyre nehézkesebbé válik (mármint az elsajátítása). Minden tanulható és ha nem is válik mindenki idővel Cseh Lacivá, törekedni kell folyamatosan a javulásra. Ebben nagy segítségünkre lehetnek a következő eszközök.

Tempó-koordinátor alias Teknőc®

Alap kellék egy haladóbb úszónak! Nemcsak a helyes víz alatti mozgást tanítja meg, hanem fajsúlyánál fogva (mivel könnyebb a víznél) a fogófázisnál, kivezetésnél is hasznunkra válik. Érdemes az edzés elején 4-6x50m egykarost úszni teknőccel. Itt a passzív kar elől van, folyamatosan a vízfelszínen tartva (ebben segíthet a teknőc). Ugyanígy az edzés közepe-felé érdemes folyamatos tempóban, hosszú kivezetett vízfogással, végigtolással úszni.
A teknőc technikai eszköz nem érdemes erő-, vagy állóképességi edzésekre használni. Kezeljük helyén. Sokat segít, de csak ha tudjuk mire használjuk!

Bója+lábgumi vagy csak lábgumi (haladóbbaknak).

Szintén a helyes karmunkát fejleszti, de már erősíti is azt. Vagyis amikor már megvan a jó technika ezzel tudjuk rögzíteni. Fontos tudni, hogy technikai rész az edzés elején és legvégén kap helyet, minek folytán frissen és fáradtan is kell csinálni. Edzés elején 25-50méteres bontásokban érdemes gondolkodni. A bója és lábgumi kikapcsolja az alsótest mozgását, ugyanakkor helytelen karmunkánál a korrekció lehetőségét is. Így rákényszerül a sportoló, hogy valóban szimmetrikusan és a helyes íven húzza és tolja maga alatt a vizet. Ennek nehezítettebb variációja a csak lábgumi, de ez csak haladóbbaknak!

Snorkel (központosított). Vagy úszópipa.

Nagyon jó eszköz, amikor már folyamatosan úszunk, és túl vagyunk az alap technikai elemeken. A snorkelezés a tengeri vízfelszíni búvárkodást jelenti, ami a mi esetünkben nagyon jó technika-gyakorlást jelenthet. A lényeg, hogy aki a folyamatos egyenletes karmunkát szeretné erősíteni ezzel az eszközzel kikapcsolhatja a légvételt. Ez egyfelől jó, hiszen ez által egy egyenletes csapás érhető el, viszont függőséget is okoz, ha túl sokat használja valaki, mivel a levegővételt ezzel ki lehet iktatni. Azt javaslom, hogy heti egyszer az edzés 5-10%-ára felvehetjük, és használata közben fokozottan figyeljünk a karcsapásainkra, azok vonalvezetésére a víz alatt. Itt lehetőség nyílik kicsit figyelni magunkat a víz alatt, mivel nem kell folyamatosan elforgatnunk a fejünket. Jótékony eszköz azoknál is, akik le-fel rángatják tempózás közben a fejüket. Ezzel ki lehet ezt a hibát küszöbölni.

Még egyszer mondom, hogy ezek az eszközök technikai eszközök, nem pedig a hosszútávú használatuk a cél. Vagyis tudjuk mikor, miért használjuk őket és mit szeretnénk javítani velük!