Oláh Tamás

futóedző
Tenisszel kezdtem, futó lettem, kerékpáros leszek. Három különböző sport, három különböző mozgás, de ami az életem során közös bennük: Alázat.

A 2000-es évek legelején teniszezni kezdtem, amit 7 évig versenyszerűen űztem. Korosztályos és megyei sikereket követően azonban választási út elé érkeztem és az atlétikát, valamint a tovább tanulást választottam. 

2003-ban kerültem az atlétika, valamint a közép- és hosszútávfutás vonzásába és bevallom, ez még mindig kitart. Békéscsabán Tóth Sándor mesteredző kezei alatt edzettünk és akkoriban 12-14 fős csoportban dolgoztunk együtt, kivétel nélkül magyar bajnok és válogatott atlétákkal közösen. Korosztályos magyar bajnoki címek, számos hazai és külföldi utcai futóverseny győzelmek jellemezték a mintegy 13 évnyi atlétika sportpályafutásomat, de ami a legfontosabb volt ebben az időszakban: az alázat, az elhivatottság, a sport szeretete.

Építőmérnöki diplomám megszerzését követően azonban háttérbe kellett szorítanom a sportolói ambícióimat és a mérnöki szakmában kezdtem el kiteljesedni. Egy váratlan tavaszi napon azonban, egy régi futótárs, Kis Gyula felhívott, hogy lenne-e kedvem futó edzéseket tartani?! Mivel korábbról már ismertük egymást, eredményeit futóként is napi szinten követtem, így mondom, miért ne?! Az ő tudta nélkül visszacsalt az atlétika pályára, de most már, mint edző. A beilleszkedés gyorsan megtörtént, köszönhetően a csapat sokszínűségének és befogadókészségének, valamint a futó teljesítményük javulásának is. A kezdetben csak kedves időtöltés mára már másodállássá alakult át.
A KisTri-hez való csatlakozásom a kerékpározás szenvedélyéhez vonzott. Csorba Gabi barátommal töltött rengeteg idő, a közös kerékpárvásárlás, a közös kerékpáros edzések, az edzőtáborok egy új szenvedélyt alakítottak ki bennem.

Az edzői munkám során is ez a fajta széles gondolkodásmód jellemez. Lehetsz amatőr, lehetsz profi a munkát sokféleképpen el lehet végezni. 20 év sportolói tapasztalattal/szemlélettel a hátam mögött igyekszem a lehető legjobban segíteni sportolóimat a céljaik elérésében.

Kezdd el velünk!

Jelentkezz, és gyere edzeni még ma.